Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták : 47.65111, 17.52523

A hétezer éves múltra visszatekintő település, Ikrény talán a legdinamikusabban fejlődő falva a Rábcatorok térségnek. A rendszerváltás óta kb. 26%-al nőtt a lakosság száma, ma 1800 fő.

Természet földrajzilag a Rábaköznek a Tóköz névvel illetett részéhez tartozik. A falu teljes egészében a Rába bal partján épült. Ikrény és Rábapatona között egy északnyugat-délkelet irányban húzódó dűnesáv található, ennek feltárásánál 3-4 méter vastag futóhomokréteget találtak. Közlekedés földrajzi helyzete kedvező: a Győrt Mosonmagyaróvárral összekötő 100-as számú főútvonalról déli irányban lekanyarodva mindössze 6 km-t kell utazni. Sopron felől pedig a 85-ös számú főútvonalról jobbra letérve 3 km-nyi autózás után érhetjük el a falut.

A község valószínűleg az Ikrény család ősi fészke volt. Ez a família már a XIII. században is szerepelt, 1324-ben I. Károly király Miklós bánt iktattatja itteni birtokába. 1373-ban már a Kanizsay család az ura. Mivel fiú örökös nem született, a birtok Kanizsay György leányáé, Kanizsay Orsolyáé lett, akit Nádasdy Tamás vett feleségül. Ezen az úton jutott a Nádasdyak birtokába Ikrény. Nádasdy Ferenc kivégeztetése után királyi birtok lett. 1614-ben már Győr várost és Vizkelety Jánost is birtokosként említik. 1770-ben a Körmendy, Steverteczky, Klempa, Bolényi, Eördögh, Hajós, Brunovszky és Kaskovich családok a birtokosai.

A Lambergek, akik 1945-ig voltak itt a birtokosok 1777-ben tűntek fel. Ebben az évben Lamberg Volrád a földterület nagyobb részének a birtokosa. Utódja Fülöp már az egész határt megszerzi a családja számára. Fülöp uralma alatt nagy építkezések kezdődnek meg. A cselédházakat, amelyek nagy része már lebontásra került, az 1790-es években építették. A ma is fennálló kastély állítólag hajdan kolostor volt. Erről azonban nincs írásos bizonyíték. A kastély mellett egy urasági kápolna is található. Gróf Lamberg ezen birtokon, 1800 elején angol félvér méntelepet hozott létre, mely a II. Világháború végéig fennállott. A község határában, a Rákóczi-féle szabadságharc alatt és 1848-ban is, kisebb csatározások folytak. A Lambergek kezében elég biztosan állt a birtok, mert Győr közelében jövedelmező volt a gabonatermelés. A szállítás viszonylag olcsó volt, mert Ikrény csak 10 km-re fekszik Győrtől. A századfordulóra azonban a gabona árcsökkenése és az agrárválság miatt átálltak az állattenyésztésre.  Ikrény később ” igazi ” önálló faluvá fejlődött, de 1907-ben egyesítették Rábapatonával, az amúgy is nagy határú és népes faluval.

A XIX. század közepétől a szállítás olcsóbbá tételére elkezdték a nagy vasúti építkezéseket. A mezőgazdasági nagybirtokoknak is érdekük volt, hogy a vasút az ő területükön is keresztül menjen. Amikor a GYSEV-en a forgalom megindult Ikrény is kapott egy megállót.

A világháború kitörése súlyos körülmények között találta a falu népét. Kezdetben innen is lelkesedéssel indultak a családok és béresek a csatatérre. A lelkesedés csak akkor hagyott alább, amikor sorra haltak meg a férfiak. A sok behívott férfi munkáját valakinek el kellett végezni és ez a teher az asszonyok és gyerekek vállára nehezedett. A rossz termés miatt már a faluban is érezhető volt az élelmiszerhiány és a háború vége felé nőttön-nőtt az elégedetlenség. Kb. 8-10 ikrényi lakos esett el az I. világháborúban. A II. világháború nehéz évei alatt összesen mintegy 35 embert vittek el katonának. Az áldozatok száma 8-10 személy volt. Így 1945-ben létrehozták az Ikrényi Állami Gazdaságot, amely főleg zöldségtermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Míg 1950-ben csak 81 fő, 1968-ban már 731 személy dolgozott az adott körülmények között jól működő szervezet keretei között. A hatvanas évek vége felé az Ikrényi Állami Gazdaságot egyesítették a Nyagyszentjánosi Állami Gazdasággal Kisalföldi Állami Gazdaság néven. Mára újra függetlenedtek egymástól.

1949-ben megtörtént az elvállás Rábapatonától, amit a település már régóta várt. Tárgyalások kezdődtek a községház építéséről és a belterület határainak kijelöléséről. Az itt élő emberek – alkalmazkodva a táji adottságokhoz – szorgalmas építőmunkájának eredményeként egy egyre komfortosabbá váló település lakóinak vallhatják magukat. Ikrény teljesen közművesített, az útfelújítások és a közterületek szépítése, bővítése folyamatos. Az új építési-telek kialakítása, a nemzetközi szintű rendezvények befogadására is alkalmas sport- és szabadidőközpont építése, a temető bővítése mind azt mutatják, hogy Ikrény nagy léptekkel folytatja fejlődésének útját. A község azon ritka települések közé tartozik, ahol az elmúlt 50 évben háromszorosára növekedett a lakosságszám. A számos egyéni vállalkozó mellett nagyobb üzemek is képviselik a gazdasági életet. Két nagyobb asztalosipari- és két nagy mezőgazdasági üzem foglalkoztatja Ikrény és a környező települések dolgozóinak egy részét.

Az egyik legfontosabb feladatnak az Önkormányzat a népesség helyben történő foglalkoztatását tekinti: erről a közeljövőben az INCIA RT és a COLORAMA

Civil szervezetekben sem szűkölködik ez a kis település, az Ikrényi Ifjúsági Egyesület (IKIFE) a fiatalokat, az „Őszirózsa” Nyugdíjas Klub az idős korosztályt fogja össze. A település biztonságát a helyi polgárőr-egyesület tagjai őrzik és 1 éve Horgászegyesület is működik a faluban, mely az Ikrényi horgásztavat gondozza. Sajnos az itt lakó gyerekek majdnem fele győri iskolákba jár, de így is kb. 120 tanuló okosodik az Ikrényi Általános Iskolában és a 60 fős óvoda is teljesen kihasznált. A kastély melletti Fülöp-erdőben sétálva eljutunk a Rába holtághoz, amely egy gyönyörű kirándulóhelyet képez. A Rábát gyönyörű galériaerdők szegélyezik, uralkodó fafajai a nyár és a fűz. A holtág a horgászatot kedvelők paradicsoma. Rába és a Rábca által határolt település a kerékpározást kedvelőknek is feledhetetlen természeti környezetet ígér, s kitáblázott útvonal segíti a túrázókat.

A folyóvizek jellegzetes – védelemre érdemes – növényvilága mellett a mesterségesen kialakított 15 ha vízfelületű tó mindazoknak kellemes szórakozást nyújthat, akik a fürdőzés, vízisízés és szörfözés kínálta kikapcsolódást szeretnék választani. A Győrt elkerülő autópálya építése során felszínre került régészeti leletek bizonyítják, hogy a térség, ahol Ikrény is fekszik már ősidők óta lakott hely. A régészek eddigi kutatásai szerint a legrégebbi lelet a határból ötezer évvel ezelőtti időkből való. Hogy az első lakók mikor költöztek ide az ismeretlen, azonban az a tény, hogy az 1200-as években egy oklevél Ikrényt már, mint falut említi.

Látnivalók:

  • Holt Rába ága
  • Nepomuki Szent János szobra (rekonstruálta Buda István)
  • Harangláb
  • Utcakép
  • Szűz Mária emlékhely
  • Római katolikus templom: a helyiek összefogását dicséri a 93′-ban az Ikrényi Templomért Közalapítvány segítségével megépített új katolikus templom, mely ma is Ikrény egyik büszkesége.
  • Ösvény
  • Vízisí pálya
  • Merány kastély: Ikrény műemléki épülete, hajdan kolostor, mely jelenleg hasznosítatlan, felújításra vár, valamint a kastély mellett található az urasági kápolna. Itt található az ikrényi címeren szereplő boltíves kapu is.

Vendéglátás:

Rábcatorok Kulturális és Sportközpont

20/457-6216

Vendéglő

Ikrény, Győri u.

Vadrózsa Étterem

Cím: 9141 Ikrény, Lesvárpuszta 1/a.

Vízisí pálya

+36 30 9440 646

+36 30 9935 986

Önkormányzat elérhetőségei:

9141 Ikrény, Győri u. 66.

Telefon: (96) 542-050

Forrás: www.ikreny.hu, wikipedia, helyszíni adatgyűjtés.

További híreink