Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.67620, 17.34579

Fehértó Győr-Moson-Sopron megyében Győrtől 26 kilométerre helyezkedik el. A Hanságnak ezt a részét Tóköznek nevezik.

A település területe 1138 hektár mely tartalmazza a tájvédelembe kivett területet, amely a Fertő-Hanság Nemzeti Park kezelésében áll és az egyéb felhasználású külterületeket is.

Fehértóról első ízben 1368-as feljegyzésekben találkozhatunk. Előtte egy Újfalu nevű község feküdt a mai falu területén nagy valószínűséggel. A feltevések szerint Újfalu a török hadjáratok kezdetén pusztult el.

A település valamikor a marha- és lótenyésztésről volt híres, később a helyi természeti adottságokat kihasználva község határában elterülő tó nagy nádassal remek lehetőséget kínált a nádtermelés és hal tenyésztés számára. Napjainkban ez a terület „Szigorúan védett”, a körülötte levő egyéb területekkel együtt, gazdag növény- és állatfaj populációjának köszönhetően. Nagyon sok madár vonulási és fészkelési helye ez a terület, mind e mellet gazdag mocsári élővilágnak is otthont ad.

Látnivalók

  • Római katolikus templom: a Római Katolikus Templom 1742-ben épült, műemlékként van nyilvántartva a kertjében található Mária szoborral együtt. Továbbá a templom oldalán megtalálható az I. és a II. világháború hősi halottainak emlékműve.
  • Gyümölcsoltó Boldogasszony szobor a templom kertben
  • Park: a település szívében mely tavasztól a nyár végéig nagyszerű színfoltja a falunak. A park minden érzékszervünkre hat, madárcsicsergés, gyönyörű virágok és ezek áradó illata.
  • Fájdalmas szűz anya szobor
  • Utcakép

Vendéglátóhelyek:

Jégmadár fogadó

9163 Fehértó, Tó utca 23.

Telefon: (96) 277-059;

E-mail: jegmadarfogado@freemail.hu

Önkormányzat elérhetőségei:

9163 Fehértó, Dózsa György tér 5.

Telefon: (96) 277-175

Forrás: Fehértó Önkormányzata, wikipédia, helyszíni adatgyűjtés.

További híreink