GPS koordináták: 47.57764, 17.43199
A település a Rába folyó jobb partján a Tét-Lébény és a Mórichida-Győr utak keresztezésében a Rába folyón átívelő híd mellett található. A község menetrend szerinti autóbusszal, illetve személygépkocsival közelíthető meg. Egyénileg vagy csoportosan a Rába folyón vízi sporteszközökkel is elérhető. A legközelebbi vasútállomás (kb. 8 km) Enese községben a Győr–Sopron–Ebenfurth vasútvonalon érhető el.
A Rába bal partján, főutak találkozásánál a Rába hídja mellett található.
Látnivalók:
- Római katolikus templom: a karcsú tornyú épület barokk stílusban épült, csakúgy, mint az oltárok és a szószék. A Béke utca elején egy szép Mária szobrot is találunk. 1859-ben tűzvész által elpusztult, majd újjáépített római katolikus templom, amely a Béke utca végén, egy mesterséges dombon áll. Berendezései, a Mária-szobor, az oltárok és a szószék barokk stílusban épült.
- A templom mellett a Plébánia Hivatal, mögötte az általános iskola épülete található. A focipálya mellett az úton kőkereszt található. A kikapcsolódást kedvelők részére a Rába folyó és a Rába part kínál feledhetetlen élményeket. Az ártéri réteket, erdőket gazdag flóra és fauna jellemzi. Akár kerékpárral, akár gyalogosan, vagy vízi járművel érdemes nekivágni a környék felfedezésének.
- A településtől 3 km-re, délnyugatra az un. Istendombon áll a Nádasdy család által 1598-ban emeltetett emlékoszlop, amely Győr törököktől való visszafoglalásának emlékére készítették. Az emlékoszlop négyzetes talpazaton áll, 1 méter négyzet keresztmetszetű, 5 méter magas, gúlatetővel fedett kettős vaskereszttel a tetején. Az oszlop felső részén négyfelől képtartó fülkék látszanak. Amint a kor szokása szerint, vallási külsőbe öltöztetett, világi eseményt megörökítő emlékmű. 1908-ban Makkos Gábor az akkori földbirtokos restauráltatta, az évszámot és neve monogramját is őrzi az oszlop. Jelenleg felújításra vár.
- Falumúzeum: a helység múltjából és a múlt emlékeiből összeállított értékes gyűjteménnyel rendelkezik. Régészeti leletek, néprajzi emlékek, szövés fonás teljes eszköztára és még sorolhatnánk, fogadja a látogatókat. A múzeum előtt az utca közepén szigetet alkotva áll egy Mária szobor, valamint a körülötte kialakított kis szigeten van lehetőség a falu és megyezászló felvonására. A focipálya mellett az úton kőkereszt található. A kikapcsolódást kedvelők részére a Rába folyó és a Rába part kínál feledhetetlen élményeket. Az ártéri réteket, erdőket gazdag flóra és fauna jellemzi. Akár kerékpárral, akár gyalogosan, vagy vízi járművel érdemes nekivágni a környék felfedezésének.
- Érdekes látványosság még a falutól kissé távolabb, az Istendombon állított emlékoszlop, amely Győr török alóli felszabadulására emlékeztet.
- Világháborús emlékmű: a templom előtt található az első és második világháborúban elesett hősök emléktáblája.
- Szűz Mária szobor
- Rába
Vendéglátóhelyek:
Vadrózsa Vendéglő
Cím: 9135 Rábaszentmihály, Béke u. 1.
Tel: 96/284-501
Garden Kertvendéglő
9135 Rábaszentmihály Ady Endre út 26/A
Telefon: (96) 284 359
Rába Part Apartman & Szabadidőközpont
9135 Rábaszentmihály, Ady E. u. 29.
Email: info@rabaszabadidokozpont.eu
Telefon: (20) 250-0107
Tevékenység: szállás, csónak, kenu bérlés, íjászat, lovaglás, sétakocsikázás
Helyi termékek:
Visi László – disznótor (szervezett)
Cím: 9135 Rábaszentmihály, Ady E. u. 38.
Tel: 96/284-359
Dusa Zsolt – tej
Mobil: 30/9978-130
Lengyel Imréné – tej
Tel: 96/280-046
Önkormányzat elérhetőségei:
9135 Rábaszentmihály, Kossuth Lajos u. 32.
Telefon: (96) 694-010
Forrás: Rábaszentmihály Önkormányzata, wikipédia.