Menü Bezárás

Egyesületünk is ott volt az első Civil Sajtóreggelin

 

2020. február 28-án rendezte meg az első Civil Sajtóreggelit - hagyományteremtő szándékkal - a Győr-Moson-Sopron megyei Civil Információs Centrum, melynek címbirtokosa a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Az eseményen győri és Győr környéki szervezetek mutatták be programjaikat, rendezvényeiket, kezdeményezéseiket a sajtó képviselőinek, ezt követően pedig kötetlen beszélgetésre is sor került, - kapcsolatépítő jelleggel a résztvevő szervezetek között.

Néhány program és esemény a Sajtóreggelin elhangzottak közül:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál Magunkért Gyermekeinkért címmel szülőcsoport foglakozások indulnak áprilisban szülők és leendő szülők számára, hiszen mai rohanó világunkban igény és szükség van arra, hogy a szülőket képezzék és tanítsák.

Az IME (Import Impró Egyesület) diákszínjátszás, improvizáció, színház- és színházi nevelés területen tevékenykedő szervezet a következő időszakra 3 rendezvényt tervez:

  • 2020. április 6. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Győr-Moson-Sopron megyei fordulója
  • 2020. április 22-24. I. Győri Tantermi Színházi Szemle
  • 2020. május 15-17. IX. GIF - nemzetközi improvizációs fesztivál

A Rendezvényműhely Közhasznú Egyesület FUTaNYÚL" címmel rendez futóversenyt 2020. április 12-én, Húsvét Vasárnap, valamint ugyanezen a napon geocatching túrán is részt vehetnek az érdeklődők.

Sokorópátka hőseiről emlékeznek meg a Kutassy- túra keretében 2020. március 14-én, melyet a szabadságharc dátuma miatt 48, 3 és 15 km távokon szerveznek a sokorópátkai civil szervezetek.

A Gézengúz Alapítványnál már most készülnek a 2020 májusában tervezett Gyermekhét megrendezésére, melyet Gyermeknap alkalmából hívnak életre minden évben számos színes programmal.

A Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete az idén ünnepli 50. évfordulóját, s ebből az alkalomból 2020. május 10-én nagyszabású rendezvényt tartanak Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal dísztermében, szakmai előadásokkal és ünnepi közgyűléssel. A rendezvény kapcsolódó programja lesz a négy napon át megtekinthető Jade Bonsai kiállítás.

Az eseményekről részletesen a szervezetek oldalán találnak információt.
Köszönjük a résztvevő szervezeteknek, valamint a sajtó képviselőinek, hogy egy jó hangulatú, tartalmas és hasznos délelőttöt tölthettünk el együtt a TIT Pannon Egyesület épületében.

További híreink