Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.55742, 17.71856

A Sokorói-dombság (Pannonhalmi-dombvidék) ravazd-csanaki vonulatának északi részének kelet-északkeleti oldalán helyezkedik el. Határának nagy része mély vízmosásokkal szabdalt dombvonulat. A település ősi magja a Szentmártoninak nevezett völgy peremén húzódó győr–veszprémi út mellett épült. A jellemző közlekedési irány északnyugat-délkeleti, vagyis a dombvonulattal párhuzamos. Vasúton Győrből vagy Veszprémből induló átmenő járatokkal, vasúton ugyanígy a Győr–Veszprém vonalon érhető el. Pápa felől Győr-Ménfőcsanakon a malomi elágazásnál, a Győrt Székesfehérvárral összekötő 81-es számú útról pedig legkönnyebben a töltéstavai vagy a péri leágazástól, Győrsághalomalján, Győrságon, Pannonhalmán keresztül érhetjük el.

A hely régen lakott voltáról a kőkorig visszanyúló régészeti leletek tanúskodnak. Találtak a környéken római, kelta és honfoglalás-korabeli tárgyi emlékeket is. Területén a középkorban több kisebb település (Kisech, Mesterfa, ami az 1800-as évek elején egybeolvadt Nagyécsheggyel, Fűzalja, Petkevár, ami Pannonhalma elő vára (tarisznyavára) volt és az 1600-as évek elején, a tizenöt éves háborúban pusztult el) állt.

A mai Écs Nagyécsfalu és Nagyécshegy egyesítésével alakult meg 1936-ban. Első írásos említését 1172-ből ismerjük. Ekkor az itt letelepült Echu nemzetség után Esu, Echu néven szerepel. Szőlősök és győri várnépek lakhelye volt, ahol nemesek és egyházak birtokoltak földet és szőlőt. IV. Béla1240-ben szabályozta az itt lakó, a győri várhoz tartozó királyi szőlőművesek viszonyait. A megelőző időben Écsen közbirtokosság lakott, ekkortól viszont Ech a szentmártoni apátság birtokaként szerepel. A középkorban birtokolták még a pálosok, a johanniták és a győri székeskáptalan is. 1398-ban a világi földesurak mellett összesen 6 egyházi földesúri hatóságot szolgáltak az écsiek.

A török hódítás idején, az 1600-as évek elején a falu és környéke teljesen elpusztult. Az újratelepülés után a főbb birtokosok a gróf Cseszneky, Oross és Siey családok voltak. A Rákóczi-szabadságharc idején Heister tábornok felégette a környéket.

1809-ben a franciák vonultak át a községen, amire az ún. dézsmapince homokköveiben lévő francia feliratok is emlékeztetnek. A sorsfordító események sorából említésre méltó, hogy az 1848-49-es szabadságharcban 36 écsi vett részt, akik emlékét a művelődési házban elhelyezett tábla őrzi. A századelő kivándorlási hullámában 250 écsi lakos települt ki az Egyesült Államokba.

1970. július 1-jétől Pannonhalma NKKT társközsége a 19/1970. sz. NET határozat alapján. 1990. szeptember 30-án kivált a nagyközségi közös tanácsból, és a 23/1990. (III.6.). KE sz. határozat értelmében önálló községi önkormányzatot alakított.

Écs egyértelműen a győri vonzáskörzet része annak ellenére is, hogy nem épült egybe a közvetlen agglomeráció településeivel (Győr-Ménfőcsanak, Győrújbarát, Nyúl). Az 1970-ben megalakított, Pannonhalma székhelyű nagyközségi közös tanács sem tudta a feszültséget feloldani. Ellenkezőleg, az önállóság reprezentáns helyi intézményei jöttek létre. Lakosainak száma 2008-ban 1776 fő. A népesség 1960 jelentősen csökkenést, ami egyrészt a mezőgazdaság szerkezetének átalakítása, másrészt az agglomerációs központ elszívó hatásának következménye. A 2000-es évek közepén ez a tendencia megállni, illetve részben megfordulni látszik.

A település utcái a dombos részen a járhatóságnak megfelelően a horgasokat követik: ennek megfelelően zegzugosak és szűkek. A terepviszonyok miatt több helyen csak egyik oldalukat építették be. A szőlőhegyen épített házak azokon a helyeken rendeződtek utcává, ahol erre a terep lehetőséget adott. A főút melletti falurészen, a síkabb területen a telekelosztás szabályosnak mondható. A lakóépületek általában földszintesek, az emeletes családi házak elszórtan helyezkednek el. A község belterülete jóval nagyobb a ténylegesen lakott területnél, mivel magában foglalja a mára elnéptelenedett szőlőhegyet is. Lényegében ugyanarról van sző, mint például a közeli Pázmándfalun: a „hegyi” településrész lehúzódik a közlekedési főtengely irányához közeli részekre. A fiatalok helyben maradását az önkormányzat az 1990-es évek elején ötven új házhely kialakításával segítette.

A dombság és benne Écs szőlőtermesztési, feldolgozási hagyományai közel ezer éves múltra tekintenek vissza. A környező településekhez hasonlóan ez a terület is a Szent-Márton hegyi (pannonhalmi) bencések szőlőtermő területe volt. Szőlőművelő kultúrája máig fennmaradt, amit az utóbbi időkben divatossá vált, nagyüzemi művelésre is alkalmas, völgyi szőlők is bizonyítanak.

Látnivalók

  • Écsi fenyves: 1977 óta védett, 2,25 hektár
  • Római katolikus templom
  • I. Világháborús emlékmű
  • II. Világháborús emlékmű
  • Kőkereszt
  • Római katolikus kápolna
  • Utcakép
  • Pincesor 199-203
  • Milleniumi emlékkereszt
  • I. világháborús emlékmű: I. világháborús emlékmű: Az első világháborúnak 75 falubeli esett áldozatul. 1920-ban Écsen avatták fel az ország első világháborús emlékművét. A második világháború 45 katonai és 27 polgári áldozattal járt. Csekély jelentőségű volt a Nagyatádi-féle földreform (1-1 kh földet juttattak). 1945-ben 448 kh földet osztottak ki. Nem kerülték el a községet a későbbi történelmi események sem. 1956. november 11-én a nyugatra tartó szabadságharcosok és a győri szovjet alakulatok tűzharcában egy magyar és hat szovjet vesztette életét.

Helyitermék:

Schreiner Károly fafaragó

schreinerfa@schreinerfa.hu

Telefon: (30) 424-8927

http://www.schreinerfa.hu/

Dr. Vaszari László – bor

E-mail: info@pannonborhaz.hu

Telefonszám: (30) 247-3582

Telefonszám: (96) 557-050

Telefonszám: (96) 557-051

Cím: 9083 Écs Hegyalja u. 12.

Nagy Zoltán – bor

Cím: 9083 Écs, Fő u. 86 (pince: Écs, Kossuth u. 69/a)

Telefon: (96) 473-114, pince: (96) 473-146

Pálinkafőzde, pálinka

9083 Écs, Tó u. 18.

Telefon: (96) 473-476

Vendéglátóhelyek:

Kerekes Csárda

9083 Écs, Kápolna út 1\b

Telefon: (96) 473-473

E-mail: kerekescsarda@freemail.hu

Koczkapizza

9083 Écs, Kossuth Lajos u. 84.

Telefon: (30) 966-2636

http://www.koczkapizza.hu

Krisztina Cukrászda

Cím: 9083 Écs, Kápolna u. 9.

Telefon: (96) 473-229, (30) 461-3300

Vaszary pincészet kft.

Tevékenység: Borászat

Cím: 9083 Écs, Hegyalja 12.

Telefon: (96) 557-050

Schreiner fa- és Kézművesipari Kft., Schreiner Vendégház

9083 Écs, Hegyalja u. 7.

Telefon: (96) 473-338

Email: schreinerfa@schreinerfa.hu

www.schreinerfa.hu

Vági Parasztház-Vendégház

9083 Écs, Mogyorós u 8.

Telefon: (20) 588-9708

Email: herincs.janosne@gmail.com

Önkormányzat elérhetőségei:

9083 Écs, Fő u. 94.

Telefon: (96) 473-168

Forrás: Écs Önkormányzata, wikipédia, helyszíni adatgyűjtés.

További híreink