Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták : 47.72393, 17.49305

Öttevény a történeti-földrajzi Tóköz területén, a Mosoni-Duna jobb partján és a Rábca folyó kiöntése között helyezkedik el, Győrtől 14 km-re, nyugatra. Nevét a történeti irodalom és a hagyomány szerint valószínűleg a Mosoni-Duna és a Rábca folyó szigetei és a kiöntések által idehozott hordaléktól, öntevénytől nyerte. Sokáig Öreg-Öttevénynek is hívták.

A római uralom idején őrállomás volt, melynek nyomai évszázadokon keresztül fellelhetők voltak. Ebben az időben Quadrata néven szerepelt. Legrégebbi okleveles említése 1321-ből származik, amikor „Villa Wetewjn” néven szerepel. Ekkor népes helyként említik. 1379-ben már a Tóköz és a Szigetköz legnagyobb birtokos családjának, a Héderváryaknak a birtoka. 1421-ben Zsigmond király egyik oklevele „Eyteven” néven említi, mint a Héderváryak birtokát. 1481-ben a falu a Szentgyörgyi grófoké. 1619-ben ZavayTamás járási szolgabíró jelenti, hogy a tűzvész elpusztította a községet, s emiatt le kellett szállítani a lakosság adóját. 1623-ban egy birtok-foglalás kapcsán a bakonybéli apátság is birtokosaként szerepel.

Ebben az időben a török mellett sokat szenvedett az abdai várdában székelő német őrségtől is. 1658-ban a Héderváryak itt vámot is szedtek. 1683-ban a Bécs ostromára induló török sereg a helység lakosait menekülésre kényszerítette, illetve lemészárolta. A török kiűzése után Széchenyi György érsek Öttevényt a rárói uradalommal együtt családja számára megszerezte, s a falut újratelepítette. 1688-ban az abdai császári őrség dúlta fel oly mértékben, hogy a lakosság kénytelen volt megszökni, s a falu éveken keresztül üresen maradt. 1699-ben vámos helyként tűnik fel, és ekkor szabályozták vámdíjait. 1701-ben németeket telepítettek a községbe, mely jó száz évig német és magyar nemzetiségű volt. A Rákóczi-szabadságharc idején a császári csapatok sanyargatták. Mint a fő hadiút mentén levő község, az 1848/49-es szabadságharc ideje alatt is sokat szenvedett. A XVIII. század elején az országos fontosságú postaút mentén fekvő községben már postamester tevékenykedett. A XIX. század elején a gr. Viczay és a gr. Sándor családok voltak földesurai.

Az utóbbi család helyére került 1852-ben báró Sina, akinek birtokát 1886-ban gr. Wenckheim Frigyes szerezte meg. A Viczay-Héderváry család megmaradt birtokrésze 1862-től özv. Földváry Miklósné tulajdona lett, aki itt szép, emeletes kastélyt emelt birtokán. A község évszázadokon keresztül vízen és szárazföldön egyaránt vámmal rendelkezett. Az árvíz többször pusztította a falut. Ezek közül az egyik nagyon súlyos volt, az 1899-es árvíz. A faluhoz tartoztak Miklós- és Sándorháza-majorok. Ez utóbbit 1772-ben a Viczay-örökösök birtokmegosztása alkalmával hasították ki a határból. Az öttevényi iskola első említése 1792-ből ismert. A XVIII. század végétől kezdve a lakosság lélek száma folyamatosan növekedett. 1865-ben 1215 római katolikus, 116 evangélikus és 38 zsidó élt a községben. A fejlődés az 1867-es kiegyezés után vett nagyobb lendületet. A XIX. század végére körjegyzőségi székhely lett. Rendelkezett posta- és távíróhivatallal, vasútállomással. A társasági, közösségi élet is jelentős volt a településen. Önkéntes tűzoltóegylet, ipartársulat, olvasókör, dalos egylet, polgári kör, polgári lövészegylet fogta össze a falu lakosságát. A két világháború itt is, mint mindenütt, érzékenyen érintette a lakosságot. Az I. világháborúban 42, a II. világháborúban 38 katona és 13 polgári személy vesztette életét.

A második világháború után az ébredezés és újjáéledés korszaka következett. 1948 tavaszán településünkön 400 hold földet osztottak szét a parasztság és cselédség között. 1949 októberében megalakult a Kossuth Termelőszövetkezet. 1950 őszén megalakult a Petőfi Tsz., majd év végére mindketten egyesültek Kossuth néven. Öttevényt 1939-ben kezdték villamosítani és 1949 – re a falu harmada volt ellátva villamos energiával. Az ötvenes évek végére már minden lakóház villamosított. 1967-ben megépült az új iskola. 1985-ben a Faluház épülete, melyben helyet kapott, házasságkötő- terem, rendőrőrs, gyógyszertár orvosi rendelők és szolgálati lakások. 1986-ban kiépült a vezetékes ivóvíz lakossági hozzájárulással. 1991-ben a rendszerváltozás után megépült az új temető, mivel a régi már teljesen telítődött.

1993-ban új tornacsarnok épült az iskola udvarán. 1994-ben elkezdődött a falu csatornahálózatának építése 9 szomszédos és környékbeli települések társulásával, lakossági, és állami támogatással. Közös szennyvíztisztító telep épül kunsziget határban a Mosoni-Duna közelében. Új utcák nyíltak, mely lehetővé tette a fiatal korosztály letelepedését. (Leneskerti, Akác, Jókai).

1998-ban elkezdődött a falu gázvezeték-hálózatának építése, mely 1999 végére befejeződött. 1999-től az információs tájékoztatás teljessé vált a településen, így Öttevény minden lakójához eljutnak az információk.(ÖKTV, Képújság, Öttevényi Hírek). A falu összes intézményeiben (iskola, óvoda, faluház, orvosi rendelők) megoldódott a szénről gázra való átállás. Az 1967-ben épült lapos tetővel ellátott iskola 2001 évben megújult, és egy 5 tanteremmel bővített szép tetőteret kapott. Az összes középület külső arculata megújult. Bognár Pál volt öttevényi lakó ajándékaként a 2000-év fordulójára egy szép kopjafát kapott a teleülés, melyet a Jókai utca szabadidőparkjába helyezett el.

A sportpálya hosszú távú bérleményként csodálatosan megszépült. Köszönőtáblákkal, információs táblával, padokkal, szeméttárolókkal is kiegészítették. A Faluházban működő ÖKTV stúdió korszerűen felszerelt. Itt található a mindenki számára ingyen elérhető világháló az eMagyarország Pont.

Látnivalók:

  • Földváry kastély: a kastély történetét számtalan rejtély övezi, amely máig nem látott napvilágot. Öttevény gazdag történelme és feledhetetlen hangulata érezhető a kastély minden zugában. A múlt század közepén Öttevény legnagyobb birtokosai a Viczay-Héderváry, báró Sina, gróf Wenckheim és a Földváry családok voltak. Ez utóbbiak közül báró Földváry Miklós építtetett 1870-ben egy szép ”úrilakot” a Bécs-Pozsony-Budapest főútvonal mentén, melyet imádott feleségének ajándékozott. 1993-ban megnyitotta kapuját a megújult Földváry Kastély, mely étteremként és szállodaként üzemel.
  • Milleniumi emlékkereszt
  • Petőfi Sándor emlékmű
  • Szeplőtlen Szűz Mária szobor
  • Park
  • Római katolikus templom: A település római katolikus temploma 1786-ban épült.
  • I. és II. Világháborús emlékmű: 1992-ben avatták fel a II. világháborús hősi emlékművet.

Vendéglátás:

Napsugár vendéglő

9153 Öttevény, Fő út 84

Telefon: (20) 322 8060

E-mail: simiatti@freemail.hu

Catherina Restorante Pizzéria

9153 Öttevény József A. u. 15.

Telefon: (96) 485 277

Chateau Földváry

9153 Öttevény, Fő utca 173.

Telefon: (96) 485 688

E-mail: hotel@chateaufoldvary.com

Tolnai  Vendégház 

Öttevény Fő u. 32

Elérhetőség: 96/485-049

László Ferenc

Öttevény Leneskeri u. 29

Elérhetőség: 96/485-585

Réti Árpád Tiborné

Öttevény  Fő u.12., József A u. 2.

Elérhetőség: 06-20-497-66-16, 06-20-497-66-19

Park Pizzéria    

9153 Öttevény, Fő u. 126.

Rendelés: 06-20-236-70-20, 06-20-381-88-96

Helyi termékek:

Kónya Lajos méhész

Vegyszermentes méztermelés forgófészkes kaptárral

9153 Öttevény, Rákóczi F. u. 28.

06-20-388-2236

Önkormányzat elérhetőségei:

9153 Öttevény, Fő út 100.

Telefon: (96) 552 200

Forrás: Öttevény Önkormányzata, helyszíni adatgyűjtés, wikipédia.

További híreink