Menü Bezárás

helyszíne:  Nyúli Sport Club
9082. Nyúl, Jókai u. 30.

Résztvevők:

Nyúl község női lakossága, főként az aerobikra járó vendégek és a Baba – mama Klub résztvevői, az általános iskola dolgozói és az óvodai alkalmazottak. Mindenki, akit érdekel a sport és hajlandó az egészsége és a fittsége érdekében tenni.

Időpont:     2013. október 24.

Ez az első program a mélyizom torna elnevezést kapta, melyet a Callenetics és a Body Art mozgásformák segítségével igyekeztem összeállítani és megvalósítani.

Ezen mozgásforma megismertetésével a cél, hogy a gyakorlatok akár otthoni végzésével, persze az oktatás után, bárki szinte pillanatok alatt visszanyerheti feszes, rugalmas és fiatalos alakját és még edzőterem, vagy drága gép sem kell hozzá. Korra, testfelépítésre és edzettségre való tekintet nélkül bárki elsajátíthatja a gyakorlatokat, és testünk megfiatalodhat ennek a mozgásformának hatására.

A torna eredményeként:

A mozgáskoordinációnk javul, egyensúlyérzékünk fejlődik, képesek leszünk a testünk feletti uralomra, fejlődik az önkontrollunk, gyorsaságunk fokozódik, fegyelmezettebbek leszünk, megtanulunk, lazítani, teherbírásunk nő és féken tartjuk étvágyunkat.

A gyakorlatok minden egyes mozzanata a test egy bizonyos részére irányul, mindenki megtanulja összehangolni a mozdulatokat, hogy a mély hajlító és feszítő izmok egymásutánisága hogy következik és ennek milyen hatásai lesznek testünkre. Képesek lesznek a mélyizmok hatékonyabb működtetésére és a nyújtó gyakorlatok intenzívebb végrehajtására.

Az óra felépítése:

Bevezető rész: a szervezet előkészítése a megerőltetőbb munkára, az izmokat kíméletesen nyújtjuk és feszítjük, az ízületeket könnyedén mozgatjuk, így elejét vesszük a sérüléseknek

Hasizomgyakorlatok: a gyakorlatok késztetik a felületes és mély izmokat az összehúzódásra, majd ellazulásra, ezeknek a gyakorlatoknak az egész testünk hasznát veszi. Erősödnek a hasizmok, nyújtják a nyak izmait, oldják a nyakszirt feszültségét, oldják a hátizmok merevségét, növelik a légzéskapacitást, fokozzák a mellizmok feszességét, az emésztési zavarokkal küzdőknél szabályozzák a bélműködést, csökkentik az étvágyat, növelik a teherbíró képességet és az erőnlétet és növelik a szexuális vágyat.

Lábformáló gyakorlatok: rövid idő alatt elérhető, hogy a comb és a lábszár kemény, izmos, karcsú és hosszú legyen.

Fenék és csípő formálás: hatására új formát kap az egész hátsó, a popsi kerekebb és emeltebb lesz, az izmok visszanyerik régi feszességüket, a lerakódott zsírpárnák eltűnnek, a comb belső fele keményebb lesz, a gerinc ágyéki görbülete laposabb lesz, a gyakorlatok még a kar- és vállövet is jól megdolgoztatják.

Nyújtó gyakorlatok: a nyújtás nagyon fontos, mert mozgékonyságunk megőrzésében játszik szerepet, illetve a sérülések elkerülésében is fontos. Javítja a tartást. Végzése közben nagyobb figyelemmel fordulunk testünk harmóniája felé, gondolataink pozitívak, békések közben, elengedjük magunkat, ezért lazítunk testben és lélekben egyaránt. Az izmokon túl az ízületeket is megmunkáljuk és az izmokat körülvevő kötőszövetek és ínszalagok is megnyúlnak.

Az izom-összehúzódások és a nyújtások, csak egymást kiegészítve hozzák meg a kívánt eredményt.

Időpont:     2013. november 28.

Időpont:     2013. december 12.

Ezen az órán rendhagyó módon jóga oktatót hívtunk, mert így karácsony körül fontosnak tartottam, hogy mindenki egy kicsit megpihenjen, ellazuljon és a sok tennivaló közt legyen ideje befelé, belső energiái felé fordulni. A jóga nagyon alkalmas arra, hogy testben és lélekben is felfrissüljünk és erre úgy tűnt, mindenkinek nagy szüksége volt.

A jóga lehetővé teszi, hogy rátalálj valódi önmagadra, belső értékeidre. Összhangba tudd hozni álmodat, vágyadat, és így közelebb kerülsz a megvalósításukhoz. A jógával könnyebben eléred a célod
A jóga gyakorlatokkal felszabadítod a szunnyadó életenergiát, megnő a kreativitásod, nagyobb lesz a nyugalmad, rugalmasabb leszel és nem csak izomban, hanem gondolkodásban is.
Helyzetekben, amiben mások esetleg, kapkodva, sietve akarnak megoldásra jutni, netán bepánikolnak, te nyugodtan, megfontoltan az adott körülményhez képest tudod a legjobb döntést hozni, a legrövidebb idő alatt. A jóga tulajdonképpen arról szól, hogy segít összebarátkozni összhangba kerülni önmagaddal. Ha mi magunk meg vagyunk elégedve magunkkal, akkor a külvilág, -az élet- is elfogad minket és teljesíti álmainkat, vágyainkat.

Ebben a mai rohanó világunkban kell az ember életében egy biztos pont, és ez a pont akkor biztos, ha mi magunk vagyunk azok. Ezt a biztos pontot, segít kialakítani bennünk a jóga.

A jóga olyan izmokat mozgat meg, amiről eddig nem is tudtál, hogy léteznek, csak amikor megérzed. És ezt tényleg megérzed, megtapasztalod, hiszen élettel tölti meg testedet, megnyugtatja az idegrendszert, helyre rakja a csontokat, fiatalít, amit nem csak a mozgásodon, de a bőrödön, viselkedésedben és gondolkodásodban is.

A gyakorlatok segítenek abban, hogy jól érezd magad a bőrödben, ezzel kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá  válsz. Megszabadít téged a feszültségtől, szorongástól, gátlásaidtól, rossz szokásaidtól, melyek meg akadályoznak, hogy önmagad lehessél. Megtanít önmagunk szeretetére és tiszteletére, ebben van a jóga ereje. A jógában nincsen semmi misztikus, vagy természetfeletti, semmi de semmi bonyolult, csak mozgás és légzés, és ezeknek az érzete. A jóga előnye nem abból származik, hogy testünket egy adott alakzatba kényszerítjük. A lényeg a belső dinamika, az hogy a testhelyzet mozdulatlansága erőlködés nélkül valósul meg, egy dinamikus mozdulatlanság, egy aktív meditáció, amely megköveteli az elme jelenlétét.
A jóga hatása elsőként abban jelentkezik, hogy visszaadja testednek a szabad mozgás képességét. Hogy mit is jelent mind ez, hogy megerőltetés nélkül el tudod látni napi teendőidet. Ami eddig megerőltetés volt az egyre könnyebb és könnyebb, nem jelent gondot az eddig bonyolultnak tartott tevékenység, hiszen összpontosítási képességeid is javulnak. Gondolatod ritkában kalandozik el, könnyebben tudsz koncentrálni a napi feladataidra, és így életed könnyebb lesz.

Célom ezzel a programmal az volt, hogy képesek legyünk teljes koncentrációra, testünk energiáinak mozgósítására. Mindezek mellett bizonyos izomcsoportok erősítésére, valamint a teljes ellazulásra. Fontosnak tartom, hogy megtanuljuk, energiáinkat egyensúlyban tartani és áramoltatni a testünkben. Mindezekhez nincs szükségünk másra, mint egy tornaszőnyegre.

Időpont:     2014. február 20.

Ezt a foglalkozást kivételesen a Pilinszky János Általános Iskola egyik termében tartottuk meg, hiszen ott volt csak arra alkalmas technikai felszereltség (projektor, kivetítő, számítógép, stb.)

Elméleti foglalkozás keretében előadást tartott Spissichné Csizmadia Tünde, dietetikus hallgató. Az előadáson szó volt a táplálkozás szerepéről az egészséges életmód kialakításában. Fő témaként a stressz egészségre – különös tekintettel az emésztőrendszerre – gyakorolt káros hatásairól beszélgettünk.

Az előadó számos receptet osztott meg velünk, melyek egészséges ételek elkészítését teszik lehetővé. Beszélgettünk hagyományos ételeinkről úgy, hogy milyen módon lehet megváltoztatni az összetevőket, ételkészítési eljárásokat úgy, hogy az ízvilág, alapvetően ne változzék, az étel mégis egészségesebb legyen, mint a hagyományos módon elkészített.

Szó esett arról, hogy Mikor együnk? Hányszor együnk egy nap? Milyen napszakban mely ételek fogyasztása a legkedvezőbb?

Beszélgettünk „színes ételekről”, ennek a mottója a színek és ízek, azaz minél színesebb ételek, italok elkészítése. Miért jó szervezetünknek és lelkünknek?

Időpont:     2014. március 13.

Ez a program egy mozgásos gyakorlati foglalkozás volt, mellyel az volt a célom, hogy az anyukák meglássák, hogy sok olyan gyakorlat van, melyek végzésekor a gyermekek nem akadályozzák szüleiket a mozgás közben, hanem velük együtt tornázva vagy éppen őket segítve örömmé válik az együtt töltött idő.

Hasznos, otthon is elvégezhető programot nyújtottam, melyben a gyerek és a szülő is mozog, és jól érzi magát. Sokan arra panaszkodtak korábban, hogy azért nem tornáznak otthon, mert a gyerekek nem hagyják őket, rájuk másznak, miközben ők mozogni szeretnének. Na, én ezt a dolgot szerettem volna orvosolni.

A gyakorlatok között voltak szer nélkül és szerrel végezhető gyakorlatok is, legjobban a fit-ball labdás gyakorlatok tetszettek a kicsiknek, hiszen a labda a gyerek számára a legjobb játékok egyike. Úgy tornázott mindenki, hogy közben a szülő dolgozott, a gyerek segítette, játszott, jól érezte magát és észre sem vette, hogy közben Ő is mennyit tornázott.

A foglalkozás végén a gyerekekkel együtt végezhető lazító, relaxációs gyakorlatokat végeztünk, melyek egy kimerítő nap után otthon is nyugodtan alkalmazhatók.

Az is célom volt ezzel a foglalkozással, hogy a közös mozgás során a szülő – gyermek közti kapcsolat is erősödhet, illetve nem elhanyagolható tény az is, hogy ha a gyerek látja az édesanyját mozogni, akkor idővel benne is kialakítjuk a mozgás iránti igényt, mely az egészségét szolgálja.

Nekem úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát ez alatt az óra alatt.