Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.46781, 17.79684

A Bakony északi szélén, a Bakonyalján helyezkedik el. A Sokorói-dombság délkeleti szélén a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főközlekedési út mentén kialakult egyutcás falu. A legközelebbi város Pannonhalma (10 km). Az ásatások során feltárt leletek alapján, itt az emberi élet nyomaival, már a késő bronzkor elején találkozhatunk. Péterd első okleveles említését 1357-ből ismerjük, amikor is Peturdnak nevezték. A Bakonypéterd név csak 1913-ban szerepel először a Magyar Helységnévtárban. A középkorban a pannonhalmi bencés apátság és az egytelkes nemesek közös birtoka volt. 1544-ben a török háborúk idején elnéptelenedett, majd 1675-ben megkísérelték az újra betelepítését. Moson vármegyéből illetve német nyelvű területekről érkeztek 1715-ben szabad költözési joggal bíró jobbágyok.

Látnivalók

  • Pincesor présházakkal: Nagyon szép régi pincesort találunk a lankás szőlőhegyen, ahol a kisparcellás boros gazdák várják a turistákat.
  • Római Katolikus templom: Bakonypéterden 1817-ben épült, ma is a település egyik legfontosabb közösségi helye a klasszicista stílusban épült, római katolikus templom.
  • Kemence: az Önkormányzat udvarán került megépítésre. Minden évben augusztus 20-án az „új kenyér ünnepén” itt sütik a kenyeret, ezzel is hagyományt teremtve.
  • Kőkeresztek
  • Képoszlop
  • Utcakép
  • Milleniumi emlékkereszt
  • Céhner Mátyás emlékmű

Vendéglátóhelyek:

Petúrd Csárda

9088 Bakonypéterd, Kossuth utca 62/a

Telefon: (70) 200-3690

Önkormányzat elérhetőségei:

9088 Bakonypéterd, Kossuth L. u. 62.

Telefon: (88) 589-105

Forrás: wikipédia, helyszíni adatgyűjtés, www.bakonypeterd.hu.

További híreink