Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.62741, 17.73437

A község a Győrt délről övező agglomerációs gyűrű része. A 81-es számú Székesfehérvárra vezető főút mellett, Győrtől 9 km távolságra található, a Győrt elkerülő autópálya leágazásánál. Története és mai élete Mai területe 1934. január 1-jén vált ki Pér község területéből, és ekkor alakult önálló közigazgatási egységgé. A település három nagyobb puszta egyesüléséből (Töltéstava, Táplány-puszta, Söptér-puszta) fejlődött önálló községgé.

A kelta uralom alatt már lakott hely volt. A kutatások során innen került elő a leggazdagabb leletgyűjtemény. Az ásatások során találtak római kori villa maradványait is. 1200-ban, mint puszta a Töltéssy család tulajdona volt (Tiltéstuova). Egy 1220-ból származó oklevél szerint már népes helység Teteusy possesió néven. A török hadvonulatok alatt megsemmisül a település, melyet ezután többen bírnak a névadó családon kívül.

A birtokjegyzékben az 1619. évi összeírásban Theöthössy Andráson kívül nagyobb birtokrész Kutassy Mihályné tulajdona volt. A török uralom alatt behódolt falu volt, s ezzel elkerülte a pusztulást. A pannonhalmi apátsággal hosszú birtokpert folytattak, ugyanis az apátság jóhiszeműen, de téves jogalapon bírta töltéstavai birtokát. A község sorsában osztozott az anyaközségével, Pérrel. Az 1828. évi hiteles adatok szerint tanya: 35 lakóházzal és 247 lakossal. Az 1930. évi népszámlálás szerint 465 lakosa volt Töltéstavának, s ebből 409 fő katolikus, 44 fő református és 12 fő volt lutheránus. A földbirtokreform 1921-ben Töltéstaván is megtörtént. Kiosztottak 20 házhelyet, s egy-egy telek átlagosan 360 négyszögöles lett.

Legújabb kori történelmét befolyásolták a gazdasági és közigazgatási átalakulások, de kedvező földrajzi helyzete révén egyenletes és jól észlelhető fejlődés mutatkozik. A rendszerváltás óta önálló önkormányzata van. Ma 5-600 közötti a beépített házhelyek és az újonnan kialakított lakótelkek száma. Az új telkek közművesítése megtörtént. A közvilágítás korszerűsítését megvalósították oly módon, hogy a szolgáltató végezte el a munkát. A felhelyezett világítótestek általi takarékos fogyasztás lett a felújítás forrása.

A községhez tartozó Táplánypusztán van a több mint száz éves Lévay-kastély. A kastélykápolna falán báró Lévay Henriknek, az első magyar hitelintézet alapítójának emléktáblája látható. A kastély ma szociális otthonként működik. A község Győr peremén éli mindennapi életét. A győri vállalatok felszívták a hetvenes évek elejére azt a feleslegessé vált munkaerőt, melyet a mezőgazdaság már nem tudott foglalkoztatni. A rendszerváltás környékén a falura költözési hullám miatt nőtt meg a község népesség száma. A növekedési trend tartósnak ígérkezik, mert a község infrastruktúrája kiépült.

A város közelsége és a falusias „nyugodtság” kedvező irányultságként hat. A néhány helyben lévő kis és középvállalkozó kereskedelmi munkát, a többiek mezőgazdasági és szolgáltató tevékenységet folytatnak. A legjelentősebb gazdasági társaságok: a mezőgazdasági termelőszövetkezet, mely Győrsággal és Pázmándfaluval közös gazdaság, a székhelye Töltéstava. A LAMEX, a WIREG, a SZA-TE és a Schneider kft. termelését nagy részét külföldre szállítja. A lakosság zöme Győrben keresi meg kenyerét. A közlekedés autóbuszokkal, illetve magán gépkocsikkal bonyolódik le. A jelenlegi közlekedési igényeket kielégíti. A településen az alapvető vonalas és intézményi infrastruktúrák megtalálhatók. A község rendelkezik: házi-, gyermek és fogorvossal, valamint védőnővel. Napköziotthonos óvodája és Általános Közművelődési Intézménye van, mely magában foglalja az általános iskolát. Ez utóbbi két intézményt az elmúlt években felújították.

Látnivalók:

  • Milleniumi emlékkereszt
  • Világháborús emlékmű
  • Római katolikus templom
  • Református templom
  • Utcaképek

Vendéglátóhelyek:

Robinson Hotel és Étterem

9086 Töltéstava, 81-es főút, M1-es autópálya mellett

Email: csaktornyaiistvan@gmail.com

Telefon: (96) 734-284

Enjoy Cafe, Pub & Pizzeria

9086 Töltéstava József Attila utca 4.
Telefonszám: (70) 340-4294

Óceán internet Café

9086 Töltéstava, Petőfi utca 97.

Önkormányzat elérhetőségei:

9086 Töltéstava, Petőfi S. u. 123.

Telefon: (96) 486-051, (96) 548-033, (96) 548-021

Forrás: Töltéstava Önkormányzata, wikipedia.

További híreink