Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.49761, 17.84627

A Sokorói-dombság déli, az Igmándi-Kisbéri medence nyugati peremén helyezkedik el. Kapcsolata egyértelmű a Bakony tájegységgel. Határos Komárom-Esztergom megyével és Veszprém megyével is.

Felszíne változatos. Az alacsony dombokat és a köztük lévő völgyeket homokos, agyagos-löszös, üledék borítja. Győrtől 27 km távolságra, délkeletre fekszik. Közúton több irányból érhető el. Vasúton korábban elérhető volt a Tatabánya–Pápa-vonalon, de itt 2007-ben megszűnt a személyforgalom.

A község határában népvándorlás kori leletekre bukkantak. A tatárjárás előtt a falu helyén Yimár (Ilmar) nevű település állott, ami aztán elpusztult. Zenth Miklus néven 1370-ben tűnik fel, mint a pannonhalmi apátság birtoka. 1527-ben Török Bálint foglalja el. 1618-ban Török Zsuzsannára (Nyáry Pálnéra) száll át. 1626-ban Esterházy Miklósnak adja el. Később a töröknek behódolt község volt. A török kiűzése után ismét az Esterházyaké lett, akik mellett a Miskey és gróf Cseszneky családok rendelkeztek még itt birtokkal.

Katolikus temploma 1751-ben, a református pedig 1835-ben épült. Elemi iskolája mindkét felekezetnek volt. A református iskola 1796-ban, a római katolikus 1867-ben épült. Ekkor a határ nagy része Esterházy Móric grófé volt. A 20. század elején távíróval és vasútállomással rendelkezett. Körjegyzőségi székhely volt. Az 1900-as évek elején a község három utcából állt. Hozzá tartozott az uradalom belső majorja is. Az 1990-as népszámlálás szerint 1083 lakója volt. A település területe nagyrészt szántóból állt. Volt itt rét, legelő, szőlő és konyhakert. Talaja nagyobbrészt homokos agyag, kisebb része kavicsos. Ekkor a lakosok kizárólag földműveléssel foglalkoztak. Korábban híres lótenyésztők voltak.

Látnivalók:

  • Katolikus templom
  • Református templom
  • Fakereszt
  • Utcakép
  • Nyári Fesztivál: 2014.július 12-13.

Vendéglátás:

RI-KI Söröző

Tápszentmiklós Fő u. 94.

Vadkan Presszó

Tápszentmiklós, Kossuth u. 81.

Blue Diablo Dante Club

Tápszentmiklós Fő u. 56.

Faluvég Vendégház

Tápszentmiklós, Kertalja u. 1.

Helyi termékek:

Molnár József  – virág, virágpalánták

Tápszentmiklós, Kossuth u. 11.

Pákozdi Dezsőné –  méz

Tápszentmiklós, Kis sor 2.

Horváth Ibolya – foltvarrás, webáruház

Tápszentmiklós, Kossuth u. 75.

Önkormányzat elérhetőségei:

9094 Tápszentmiklós, Fő u. 146.

Telefon: (96) 470-681

Forrás: Tápszentmiklós Önkormányzata,  helyszíni adatgyűjtés.

További híreink