Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.71042, 17.27705

A Tóköz egyik jellegzetes települése, Csornától 15 km-re, Győrtől 35 km-re fekszik.

A Rábca a falu határának északi felén folyik. A település egy magasabb helyen alakult ki, ahova a gyakori áradások vize kevésbé jutott el. Rábcakapi történetének korai emlékei és feltárt sírok bizonyítják, hogy régi település. Első írásos említése 1209-ből származik Terra Capi néven. 1251-ben Móric mester adományoz birtokot a mórichidai prépostságnak. Az 1300-as években a Kapy család nevét, mint régi birtokos nevét említik az oklevelekben. Az 1500-as években Enyingi Török Bálint birtokos is megjelenik, de szerzetes apácák is jelentős birtokokkal rendelkeznek. 1848. előtt úrbéres község volt.  Az I. világháborúban 16-an, a II. világháborúban 6-an vesztették életüket a fronton. Neveiket a templom falán található emléktáblán örökítették meg. A falu három utcából áll. A Fő utca a meghatározó a település szerkezetében, ezen halad át a közút.

Látnivalók:

  • Tájjellegű ház: a Fő utca 67. szám alatt található a Kisalföld legrégebbi háza, mely a 18. század második felében épült. 2009-ben a község fennállásának 800. évfordulójára tulajdonosai szépen felújították és a lakórészben egy tóközi tájházat rendeztek be.
  • Emlékkő: az óvoda melletti telken, szintén a Fő utcán kapott helyet a település 800 éves fennállása alkalmából egy emlékkő. Vésete a falu címere, valamint a Magyar Királyság térképében a jelenlegi Magyarország határai és a falut jelző pont.
  • Evangélikus templom a világháborús emlékművel

Helyi termékek:

Rábcakapi Biokertészet – Németh István

9165 Rábcakapi, Fő u. 31.

Telefon: 70/453-6245

biokerteszet.com

Önkormányzat elérhetőségei:

9164 Rábcakapi, Fő u. 88.

Telefon: (96) 271-493

Forrás: Rábcakapi Önkormányzata, wikipédia.

További híreink