Facebook

Mórichida

Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.51403, 17.41714

Kisalföldön a Marcal és a Rába völgyében helyezkedik el, Győr-Moson-Sopron Megye délkeleti részén, Győrből közúton 32 km a 83-as útról Tétnél letérve jó félóra alatt autóval odaérünk. Kerékpárral Győrből Koroncón keresztül nagyrészt erdők között kerekezve illetve a Rába vagy a Marcal védőtöltésén érhetjük el. Csorna csak 22 kilométerre van Mórichidától. A vasútállomások ugyan messzebb vannak Gyömörén illetve Enesén át ma már 14 autóbusz pár közlekedik megyénk székhelyére. Határa ligetes, lapos homokos hátakkal. Szántók és erdők váltakoznak rajta. Fényes Elek 1851-ben így ír róla: Határa lapályos, de termékeny. Rétje sok. Fája elég a Rába mentibe. A mai közigazgatási területe 3230 hektár, amelyből 167 ha belterület, 33 ha zártkert. A szántók és erdők 90 %-a magántulajdonban van, az erdők 10 %-át a Kisalföldi Erdőgazdaság birtokolja. Az időjárása kellemes, habár a csapadék viszonylag kevés, a 30 éves átlag is csak 583 mm. Az évi napsütéses órák száma 1900-1950. A vizek falujának is nevezhetnénk. A Rába folyó a falu nyugati határa a Marcal folyó a Fő utcai kertek alatt csordogál. A Marcal a falu határában éri el a Csikvándi Bakony-ér és a Csangota patak. Ma már nehéz elképzelni, hogy a Csangota mentén a XIX. Században még 29 vízimalom működött.

A falu mai településszerkezete a történeti fejlődésének egyes fázisait tükrözi s az egyes részek nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz. Az ősi falurész Bordács- még ma is létezik, s a Nagy- és Kis- mórichidai rész jól megkülönböztethető. Az utóbbi évtizedekben a falu elsősorban a szőlőhegy irányában fejlődött. Igényes szép házak épültek a régi és az új falu részen egyaránt. A régi falurésztől a Papréten létesült sportpálya választja el.  A falun kívüli településekről az ősi Teke-pusztáról, Ferencházáról s Tördemészről a lakosok betelepültek a faluba. Tekén ma már csak az erdészlakások vannak.  A 360 lakás családi ház- zöme a 70-es években épült vagy bővült. A múlt századból már csak néhány nádfedeles parasztház maradt.

Látnivalók:

  • Marcal folyó: pihenési és kikapcsolódási lehetőség a Marcal és a Rába folyó partjainál, horgászattal, túrázással, fürdéssel.
  • Evangélikus Templom és vadgesztenye sor: 1789-ben épült.
  • Római katolikus templom: az Árpád-korban -1251. előtt- román stílusban, a mórichidai premontrei kolostor részeként épült katolikus templom. E templomot 1860-ban Romer Flóris a kor egyik legnagyobb archeológusa nagyon romos állapotban találta. Alacsony fekvése miatt a vízáradásoknak ki van téve, falai nyirkosak és zöld penésszel befedettek, tetőzete pedig éppen, hogy fenntartatik. A tetőt 1930-ban mórichidai ácsok Szabó József ácsmester irányításával újították fel. A költségét a ferencházi uraság Kőnig Ignác fizette. A templom szakszerű felújítása 1935-ben Fömötör Gyula néhai plébánosunk fáradhatatlan munkásságának köszönhető. Az akkori restaurálást Schutzbach Antal iparművész irányította s ennek során a külső barokk formai elemeket eltávolították. Az új torony gömböt és keresztet árpási kovácsmester készítette el. Legutóbb a hívők anyagi támogatásával az Országos Műemlékhivatal 1995-ben újítatta fel a templomot, amely évszázadokon keresztül szolgálja a mórichidai és árpási római katolikus híveket. A plébánia 1794-ben Mórichidáról Árpásra költözött s azóta tévesen- a templomot is gyakran árpásinak nevezik. A templom a plébánia segítségével tekinthető meg. (Árpáson a plébánia emeletes épülete a Rába hídról lehajtva a kápolna mögött található /Gerencsér Gyulánál kell érdeklődni/. A templom egyhajós, bordás keresztboltozatú, egyenes záródású szentéllyel, két toronnyal. A főoltár egyes részletei a XVII. Század végéről valók. Az oltárkép 1666-1667. közt készült. A felsőrészen a Madonna alakja lebeg, a gyermek Jézus az angyalok Magyarország térképét a Madonna széttárt köpenye alá vonják. Felettük két angyal Máriát a magyar koronával koronázza meg. A kép alsó részén portrészerűen megfestett egyházi és világi vezetők láthatók s köztük térdel a kép ismeretlen alkotója is. A térdelők Mária oltalmába ajánlják a térképpel szimbolizált Magyarországot s hozzá könyörögnek. A mórichidai Fő utca közepe táján egy szép vadgesztenyesor vezet az 1789-ben épült evangélikus templomhoz. Ide járnak az árpási evangélikusok is. A II. világháborúban e templom is megsérült. A helyreállítást anyagilag is segítették a Mórichidáról Amerikába kivándorolt Cleveland-i magyarok Bors Károly és neje összefogásában. A templomot a közelmúltban /1996/ renoválták ezért is méltó a megtekintésre, amihez a közeli parókia szívesen ad segítséget.
  • Rába folyó és híd
  • Harangláb
  • Szökőkút
  • Táj jellegű ház
  • Világháborús emlékmű

Vendéglátás:

Előzetes egyeztetés után étkezési lehetőség a napközi otthonos óvoda konyháján.

Cím: Mórichida, Fő u 68.

Telefon: 96/369-135

Bognár Tibor

Tevékenység: Csónak, kenu bérlés

Tel: 20/431-5973

Kaszalapi-tó, Horgászat

Tel: 30/946-4286

Fagyizó

Cím: 9131 Mórichida, Fő u. 127.
Tel: 20/ 264-3970

Helyi termék:

Mórichidai víz – artézi víz

Mórichida, Fő u.131.

Önkormányzat elérhetőségei:

9131 Mórichida, Fő u. 131.

Telefon: (96) 681-012

Forrás: Mórichida Önkormányzata, helyszíni adatgyűjtés, wikipédia.

Kötelező arculati elemek