Facebook

Meghívó – „ÉPÍTS/DÖNTS!”

A szenvedély határai. Mikortól betegség?– Interaktív kiállítás*
2014.05.19-05.23.

Interaktív kiállításunk témája a szenvedélybetegség. Drogok, alkohol, dohányzás – minden, ami függőséghez vezethet, még az olyan, látszólag semmitmondó függőségek is, mint a túlzott édességfogyasztás, számítógépes játékok, stb. Ezek a dolgok manapság, bármerre fordulunk, körülöttünk vannak, behálózzák az életünket.

Kiállításunkkal éppen ezért, – és mert ezeket a dolgokat, ezek káros hatásait a szervezetre, a gyerekek nagyon hamar megismerik- a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, nem ítélkezünk és nem kategorizálunk, sokkal inkább arra próbáljuk rávezetni őket, hogy észrevegyék: a kezükben van a döntés.

A megelőzés úgy, mint a felelősségre nevelés, a felelős gondolkodás fontosságának felismerése a célunk. Kiállításunkon maguk a résztvevők készítik el a műtárgyat, mi csak a hozzá szükséges elemeket szolgáltatjuk számukra, illetve az építmények alapját.

A gyerekek egyfajta társasjáték szereplőivé válnak, csoportokba szerveződve, közösen kell dolgozniuk, építkezniük miközben folyamatos kommunikáció zajlik az osztálytársakkal és az a kiállítás animátoraival. Egy kérdéssor vár rájuk, egészen pontosan 7 kérdés, mindegyik kérdésre több válaszlehetőséget kapnak.

A kérdések olyan értékekre vonatkoznak, amelyek körülvesznek minket a hétköznapokban, amelyek alakítják jellemünket, életünket, ám sokszor mégsem fordítunk rájuk elegendő figyelmet.

A kérdések megválaszolásával különböző “építőelemeket” nyerhetnek, attól függően, mennyire felelős döntést hoztak,amelyekből a foglalkozás végére felépül egy jelképes „életút”/„életfa”. Fontosnak tartjuk, hogy a válaszok során nem határozunk meg „jó” illetve „rossz” döntéseket, sokkal inkább a rizikós választól a felelősségteljes válaszig van egy bizonyos átmenet a válaszokban. /Minél bizonytalanabb, rizikósabb lehetőséget választanak, a kapott építőelemet annál nehezebb lesz felhasználni, annál instabilabbá válik majd az építményük/

A kiállítás és a különböző elemekkel való “építkezés” során a diákoknak azt kívánjuk bemutatni, hogy életük során milyen fontosak lesznek a döntések, amelyeket meghoznak; hogy minden döntésüknek következménye van, amelyet vállalniuk kell, amellyel együtt kell élniük, és hogy ezek folyamatosan változtatják életük folyását.

Interaktív kiállításunk fő célja, hogy mértékletességre, és arra tanítsa a diákokat játékos formában, hogy életük során hogyan tudnak megfelelő, felelősségteljes döntéseket hozni.

Barta-Braun Zsófia és Hidvégi Emőke

*Kiállításunk megtervezésében rendkívül fontos szakmai segítséget nyújtott Dávid Ferenc, a KÉK Pont munkatársa folyamatos konzultációjával és építő ötleteivel.

Kötelező arculati elemek