Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.69593, 17.37085

Győrsövényház Magyarország északnyugati részén, Győr-Moson-Sopron megyében, a Kisalföld Tóköz elnevezésű tájegységén, a Lébény–Tét összekötő út mellett található. A környező városoktól nagyjából egyforma távolságra fekszik: Győrtől 23, Csornától 18, Mosonmagyaróvártól 25 kilométerre. Tőle másfél kilométerre van a Rábca és a Keszeg-ér torkolata, valamint a Fehér-tó. A falu síkságon fekszik. A terület tengerszint feletti magassága jellemzően 111–114 méter.

A település neve „Svény” alakban kelt oklevélben fordult elő először.

Látnivalók:

  • Harangláb: 1826-ban építették.
  • Sövényház emlékmű
  • Jézus szobor
  • Híd és Keszeg ér mellékága
  • Világháborús emlékmű
  • Falu történetének leírása
  • Rába folyó és híd
  • Római katolikus templom: a győrsövényházi templom barokk stílusban épült. Már a 16. században megépült, ekkor Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. A 18. század második felében átépítették rokokó mellékoltárokkal. A 19. században alakították síkmennyezetessé. Tornya a homlokzat előtt áll, sarkait toszkán fél pillérek támasztják. Ajtaja félköríves záródású, záróköves. Tornyát félköríves ablakok világítják meg, felettük órapárkány. A torony hatoldalas bádogsisakkal záródik. A homlokzat két oldalán hullámos oromzat fut, egy-egy kő obeliszkkel. A hajófalakon köríves ablakok láthatók. A szentély két oldalán helyezkedik el a sekrestye, illetve az oratórium. A toronyalj csehboltozatosra épült. Az orgonakarzatot két toszkán oszlop tartja, a hajó síkmennyezetes. Az oratórium csehsüvegboltozattal, a sekrestye keresztboltozattal készült.Főoltára a 20. századból származik, újgótikus stílusban. Mellékoltárai közül az egyiket a magyar királyok kis szobrai díszítik, ez 1750 körüli időkből származik. A másik mellékoltáron Szent Apollónia, Szent Margit látható. Copf szószéke harang alakú talppal készült, kerek mellvédjét rozetták díszítik. 1780-as munka. Padjai volutás fejjel készültek. Egy aranyozott, ezüst trébelt kehely a 18. század elejéről. Kerubfejek és virágdíszek láthatók rajta. Partikula tartó aranyozott réz, ovális talpa levél- és gyöngykoszorúval díszített, a 18. század végéről származik. Régi harangjai 1759 és 1862-ből származtak. Jelenlegiek közül az 1924-es Seltenhofer, az 1947-es Szlezák munka. Orgonáját 1913-ban az Angster gyárban készítették. A templom új stációit 2006-ban egy szlovák fafaragó mester alkotta meg. 26 millió forintos templom-felújításra LEADER-pályázaton nyert támogatást a helyi egyházközség.

Vendéglátóhelyek:

Rábca Vendéglő

9161 Győrsövényház, Petőfi Sándor u. 53.

Telefon: (96) 277-275

„Gól Presszó”

Győrsövényház, Fehértói u. 6.

Kocsma

Győrsövényház, Béke u. 1.

Önkormányzat elérhetőségei:

9161 Győrsövényház, Petőfi S. u. 100.

Telefon: (96) 277-279

Forrás: wikipédia, Győrsövényház Önkormányzata, helyszíni adatgyűjtés.

További híreink