Facebook

Gönyű

Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.72888, 17.83482

Magyarország északnyugati részén, a Duna mellett, Győrtől 16 km-rekeletre helyezkedik el. 1241-ben IV. Béla király a báró és gróf Cseszneky család ősének, Bána nembéli Cseszneky Mihály főlovászmesternek adományozta a gönyűi udvarnokok földjét, melyre azonban a pannonhalmi apátság is igényt támasztott. Az 1400-as években a Hédervári család tulajdonaként, várral rendelkező mezővárosként emlegetik. Az 1850-es években a falu ismét fejlődésnek indult, mivel a Dunán megjelentek a gőzhajók. 1944-ben A deportált zsidókat itt négy kikötött uszályon éjszakáztatták, ahonnan a vérhastól elgyengülve, önként és belelökve sokan a Dunába haltak. A túlélők az ő emlékükre száz szál szegfűt eresztenek esztendőnként a Dunába. A második világháború után Komárom kikötőjét fejlesztették, ezért a település jelentősége csökkent, amit csak fokozott, hogy az autópálya is elkerülte.

A 1990-es évek közepétől folyamatosan épül a Győr-Gönyű nemzetközi kikötő.

2007-ben elkezdődtek az E.ON kombinált ciklusú földgázerőműjének építési munkálatai.

Látnivaló:

  • Hajósmúzeum
  • Evangélikus templom
  • Duna
  • Római katolikus templom
  • Református-evangélikus templom
  • Lajtos kocsi
  • Mária Terézia –kori Postakocsi állomás
  • Erebe szigetek, ártér
  • Világháborús emlékmű
  • Kőkereszt
  • Helytörténeti kiállítás
  • Milleniumi emlékpark

Vendéglátóhelyek:

Hajóskert Vendéglő

9071 Gönyű, Kossuth Lajos utca 133.

Telefon: (96) 600-716; (70) 322-1310;

E-mail: hajoskert@t-online.hu

Anker Étterem és Panzió

9071 Gönyű, Bajcsy-Zsilinszky u. 78.

Telefon: (96) 600-571

Fax: (96) 353-024

E-mail: hdanielhungary@hotmail.com

Fehér Holló Pizzéria

9071 Gönyű, Irányi D. u. 18/A.

Telefon: (96) 600-973

Timár Mix Horgászbolt

Gönyű Bajcsy Zs. út 14.

Helyi termékek:

Pongrácz István méhész

9071 Gönyű, Kikötő u. 4.

(20) 318-1219

pongracz.mehesz@freemail.hu

Önkormányzat elérhetőségei:

9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67.

Telefon: (96) 353-143

E-mail: gonyupolg.hiv@axelero.hu

Forrás: Gönyű Önkormányzata, helyszíni adatgyűjtés, wikipédia.

Kötelező arculati elemek