Menü Bezárás
Deutsche Version
 
Képeslapküldés

GPS koordináták: 47.64725, 17.42103

Magyarország északnyugati részén, a Rábaköz – Tóköz – Hanság találkozásánál, Győrtől 17 km-re, nyugatra, Csornától 14 km-re, keletre helyezkedik el.

Megközelíthető a 85-ös főúton, illetve a Győr–Sopron-vasútvonalon.

A község 6000 éves múlttal büszkélkedhet. 2002 nyarán Langó Péter régész végzett ásatást Enese területén honfoglalás kori leletek után kutatva. Az ásatás során kerültek elő az újkő kori használati tárgyak a település legmagasabb pontján, az ún. Öregfaluban. A jelenlegi belterületen, a vasút mellett avar, római és Árpád-kori töredékek bizonyítják: folyamatosan volt élet a község területén.

Az első írásos feljegyzés 1270-ből való, amikor majorságként említik a falut. Birtokosa az Enessey család. A középkor folyamán több formában szerepel a település neve: 1368-ban Inse néven szerepel egy határjáró levélben, 1476-ban Enese. Sokat szenvedett a török hódoltság idején, a Bécs felé vonuló seregek égetik fel több alkalommal. A törökök a legnagyobb pusztítást 1553-ban okozták, a falu teljesen leégett, ekkor pusztult el az Enessey család levéltára is. Egy 1691-ben keletkezett kanonoki látogatási jegyzőkönyv Enesét még mindig az elpusztított falvak között említi.

A 16. századi jelentősebb birtokosok- természetesen az Enesseyek mellett – a gróf Cseszneky és Szapáry, valamint Iványos családok. 1526-ban a falu egyik fő birtokosa gróf Cseszneky György a tatai vár kapitánya. 1593-ban Babothy Lukácsné Cseszneky Anna és Cseszneky Jánosné a település legjelentősebb urai.

A 18. század második felében már a Hrabovszky, Mesterházy, Nagy és Székely családok szerepelnek birtokosként – az Enesseyek mellett. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hírei eljutottak a faluba, a község esperese baráti és levelező viszonyban állt Kossuth Lajossal. Megalakult a Községi Honvédelmi Egylet, megrendelték Kossuth Hírlapját. A szabadságharc bukása után Enese önálló tanítói állást szerezhetett. Nagy változást jelentett a község életében Hetvényi István tanító érkezése 1860-ban. Az ő működésének eredményeként az enesei iskolát a legjobbak közé sorolták a megyében.

Fontos esemény volt a község életében a vasútállomás megnyitása 1870-ben. Enesének gőzmalma is volt, melyet 1907-ben vettek nyilvántartásba. Az első világháborúban 23 katona vesztette életét. A Nagyatádi-féle földreform következtében 42 házhelyet mértek ki. A világháborúban elesett hősök emlékét emlékmű őrzi a falu központjában.

A kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező település a második világháború után megduplázta lakóinak számát.

Látnivalók

  • Babamúzeum: 2001. június 23-án nyitotta meg kapuit Podmaniczky Miklósné Marika évtizedeken át gyűjtötte a babákat. A kiállított babákat és jeleneteket folyamatosan megújítja, frissíti. Látogatás: bejelentkezés alapján, nyitvatartási idő nincs.
  • Helytörténeti gyűjtemény: az általános iskolában rendezték be 2000-ben. Alapos gyűjtés előzte meg a községben, három helyiségben mutatja be Enese múltját a kiállítás. Megtekinthetünk egy teljesen berendezett konyhát és szobát. A harmadik teremben régi használati tárgyak, régiségek és az iskola története tárul a belépő elé.
  • Három egykori kúria (Barcza ,Tschurl, Kesserű): ezek az épületek őrzik a XIX. Század építészetét. Ekkor jutottak birtokhoz a Dóczi, a Korn és a Bogner családok is.
  • Evangélikus templom
  • Római katolikus templom: 1895-ben épült.

Vendéglátóhelyek:

Babilon Étterem Enese

9143 Enese, Győri út 56.

Telefon: (30) 856-6536

E-mail: totti0818@hotmail.com

Nyárfa vendéglő

9143 Enese, Győri utca 4.

Telefon: (96) 363-024

E-mail: nyarfa1997@freemail.hu

Önkormányzat elérhetősége:

9143 Enese, Szabadság út 25.

Telefon: (96) 363-013

Forrás: enese.hu; a Wikipedia Eneséről szóló cikke, helyszíni adatgyűjtés.

További híreink